skip to main |
skip to sidebar
Idén Bálint régóta várt álma vált valóra. Az osztály Szegedre ment kirándulni. Mikor megérkeztünk volt, a cuccus-muccust lepakoltok a koleszba, és indultunk a zsinagógába (ne csak Bálint álmai teljesüljenek). Utána Pick múzeumoztunk, majd gyütt a szabadprogramm. Elindultunk (végül konfliktusokat kiváltva) Freund, Lóri, Bálint és én Burger Kingezni. Útközben beugrottunk egy hangszer boltban, ahol csodaszép Jimmy Hendrix-es pengetőt vettem (a képen). Bálint és Lóri szarrá ették magukat, de elindultunk végül a Sörpatika nevű kocsmába. Ott életem egyik legunalmasabb, de legtöbb gólt hozó meccsét láttam (Kaposvár-DVSC 4-4). Kibeszéltük a félvilágot, és indultunk a közös progira, a Szegedplázába bowlingolni. Végül mindenki befutott ki veszekedéssel, ki anélkül. Másnap csapatépítő tréning volt. 12. osztályban ez feltétlen fontos. A lényege az volt, hogy 2óra alatt, a lehető legjobban unatkozzunk, miközben csinálunk valamit, és néha felbasszák az agyunkat. Persze volt jutalom pizza (benne volt az árban). A helyen Bálint felhívta a figyelmem a : "Az egészség nem idő kérdése, squasholj velünk 2008-ban is" feliratra. Hazafelé én Kőbánya-Kispesten kiszálltam a buliból.
Ma szüleimmel megnéztük az exmadáchos Robet Capa képeit a lumú-ban. Láttuk Zwack Pétert. a kiállítás nagyon jó, érdemes megnézni (és hasonló felszínes dolgokat tudok mondani, és mind igaz). Utána találkoztam Orsival, vele Nagydiófába és Instant-ban jártunk. Meg amúgy is...Hazafelé Harcsa Veronikára lettünk figyelmesek.
csók a blogolvasó szemetekre
Végülis nagy utaztunk is...Mindegy. Az út oka kevésbé irigylésre méltó: Nagypapám hamvait szórtuk a tengerbe kívánsága szerint...
Kedden (szept. 8.) sulaj után indultunk először Szegedre kis szüleimmel. Az út nagy részét végig aludtam. Ott, mikor megkérkeztünk, láttuk, hogy itt valami forgatás van, máshogy kellett megközelíteni a hotelgarázst. A biztiőrtől megtudtuk, hogy Koltai Róbert (iskolánk büszkesége) forgatja Megic boys c. filmjét (amibe majd Michael Madsen is tolja). Később anyukámmal arra az álláspontra jutottunk, hogy Koltai ne rendezzen ( a Lajos sem, ő jó ha kamcsizik). Kivétel ezalól a Sose halunk c. oposszum. Az étterembe mi mást, mint halászlevet túróscsuszával toltam. A háttérben közben cigány zenészek nyomatták a Schindler listája zenéjét. Szerintem mikor valakinek eszébe jutott az Európai Únió, titkon erre gondolt (Szegeden, cigányok,zsidósat).
Reggel tovább indultunk Szarajevó felé. Ehhez át kellett menni Szerbia nagy részén. Nem geciztek velünk, mint ahogy a köztudatban él. Bosnyákokhoz átérve már könnyebben tudtunk tájékozódni, hisz ott voltak rendes közlekedési táblák. Szarajevóba mikor megérkeztünk-nem sokkal a szálló előtt- mellettünk gázolt el egy kocsi egy kiscsávót. Nagyjából ennek szellemében töltöttöm a többi időt ottanott. A város nem nyerte meg tetszésemet, valahogy nem éreztem magam ott biztonságban.
Másnap Dubrovnik felé indultunk, de útközben megálltunk Mostar-ban. A város nagyon szép. Nagyjából túristákból él, de abból nagyon. Az egyik falon láttam egy plakátot, ami Kultur Shpck koncertet hírdetett....Poén.
Dubrovnik-ba délután érkeztünk meg. Este bementünk vacsizni az óvárosba. Én feketekagylót toltam, ami arra volt jó, hogy éhségemet csak minimálisan csökkentse, viszont az út hátralévő részében hasmenést okozzon. Egyébként finom volt, és eztán is szeretni fogom. A város belopta magát a szívembe örökre. Másnap hajóval átmentünk a szemközti, Lokrum nevű szigetre. A hajóúton megtörtént, amiért tolajdonképpen mentünk. Nagypapám hamvai oda kerültek, ahová legjobban illik (szerintem). Nagyon nagy ember volt ő az életemben. A szigeten úszkáltunk is kicsit, majd visszamentünk a városba. Vacsi, séti és alvás.
Hazafelé úton megáltunk egy éjszakára az általunk már jól ismert Vodice (nincs fent wikipedián) nevű halászfaluban, ahol egyébként hogy hogy nem egy magyar pár esküvőzött. Megettük szerény vacsoránkat, és elfogyasztottuk szokásos fagylaltunkat.
Vasárnap (szept. 13.) elindultunk hazafelé. Mikor már átléptük a határt, vettük csak észre, hogy apukám egy horvát benzinkúton felejtette kameratáskáját, benne minden iratával és pénzével. Engem ott felraktak (Balatonszemes) egy vonatra, mellyel székesfehérvári átszállásal hazajöttem. Aznap láttam az Adriai- tengert, a Balatont és a Velencei tavat. Érdekes érzés volt Horvátországból elindulni és BKV-val hazaérkezni.
Az út során én voltam a DJ, apám csak kazettát lejátszó kocsijában. Volt minden: The Queen, The Beatles, Led Zeppelin, Illés, Simon and Grafunkel, Edith Piaf, Tom Jones stb. stb.
Ennyit még bejegyzésen egyébként nem gondolkottam. Az út során többször is eszembe jutott, hogy az adott dolgot hogy írnám le. És lehet, hogy így is kihagytam valamit.
Mostantól, ha az Adriai-tegerhez megyek, az olyan lesz kicsit, mintha Nagypapámhoz mennék...
csók a blogolvasó szemetekre
A 2009-2010-es tanév eslő hétvégéje elé nézünk mostan. Szinte minden percét tanulással és Flight of the Conchords-al fogom tölteni. Hétfőn ugyanis töri kisérettségizünk.
Tegnap voltam sok idő után újra ZP-be (megvártam a 18. évemet, hogy ne kelljen zöldkártyával baszakodnom). Az apropó a zöldfül tehetségkutató volt, melyen a Kéményseprők zenekar lépett felfele. Volt már jobb koncertjük is, de ez is elég volt ahhoz, hogy jövőre a ZP-ben és a VOLT fesztiválon is felléphessenek. Hipp-hipp hurrá.
Ma pediglen leadtam a jelentkezésem az előrehozott német középszintű érettségire... Kezdek nagyfiú lenni, nemde?
csók a blogolvasó szemetekre
