Sose halunk meg

Végülis nagy utaztunk is...Mindegy. Az út oka kevésbé irigylésre méltó: Nagypapám hamvait szórtuk a tengerbe kívánsága szerint...
Kedden (szept. 8.) sulaj után indultunk először Szegedre kis szüleimmel. Az út nagy részét végig aludtam. Ott, mikor megkérkeztünk, láttuk, hogy itt valami forgatás van, máshogy kellett megközelíteni a hotelgarázst. A biztiőrtől megtudtuk, hogy Koltai Róbert (iskolánk büszkesége) forgatja Megic boys c. filmjét (amibe majd Michael Madsen is tolja). Később anyukámmal arra az álláspontra jutottunk, hogy Koltai ne rendezzen ( a Lajos sem, ő jó ha kamcsizik). Kivétel ezalól a Sose halunk c. oposszum. Az étterembe mi mást, mint halászlevet túróscsuszával toltam. A háttérben közben cigány zenészek nyomatták a Schindler listája zenéjét. Szerintem mikor valakinek eszébe jutott az Európai Únió, titkon erre gondolt (Szegeden, cigányok,zsidósat).
Reggel tovább indultunk Szarajevó felé. Ehhez át kellett menni Szerbia nagy részén. Nem geciztek velünk, mint ahogy a köztudatban él. Bosnyákokhoz átérve már könnyebben tudtunk tájékozódni, hisz ott voltak rendes közlekedési táblák. Szarajevóba mikor megérkeztünk-nem sokkal a szálló előtt- mellettünk gázolt el egy kocsi egy kiscsávót. Nagyjából ennek szellemében töltöttöm a többi időt ottanott. A város nem nyerte meg tetszésemet, valahogy nem éreztem magam ott biztonságban.
Másnap Dubrovnik felé indultunk, de útközben megálltunk Mostar-ban. A város nagyon szép. Nagyjából túristákból él, de abból nagyon. Az egyik falon láttam egy plakátot, ami Kultur Shpck koncertet hírdetett....Poén.
Dubrovnik-ba délután érkeztünk meg. Este bementünk vacsizni az óvárosba. Én feketekagylót toltam, ami arra volt jó, hogy éhségemet csak minimálisan csökkentse, viszont az út hátralévő részében hasmenést okozzon. Egyébként finom volt, és eztán is szeretni fogom. A város belopta magát a szívembe örökre. Másnap hajóval átmentünk a szemközti, Lokrum nevű szigetre. A hajóúton megtörtént, amiért tolajdonképpen mentünk. Nagypapám hamvai oda kerültek, ahová legjobban illik (szerintem). Nagyon nagy ember volt ő az életemben. A szigeten úszkáltunk is kicsit, majd visszamentünk a városba. Vacsi, séti és alvás.
Hazafelé úton megáltunk egy éjszakára az általunk már jól ismert Vodice (nincs fent wikipedián) nevű halászfaluban, ahol egyébként hogy hogy nem egy magyar pár esküvőzött. Megettük szerény vacsoránkat, és elfogyasztottuk szokásos fagylaltunkat.
Vasárnap (szept. 13.) elindultunk hazafelé. Mikor már átléptük a határt, vettük csak észre, hogy apukám egy horvát benzinkúton felejtette kameratáskáját, benne minden iratával és pénzével. Engem ott felraktak (Balatonszemes) egy vonatra, mellyel székesfehérvári átszállásal hazajöttem. Aznap láttam az Adriai- tengert, a Balatont és a Velencei tavat. Érdekes érzés volt Horvátországból elindulni és BKV-val hazaérkezni.
Az út során én voltam a DJ, apám csak kazettát lejátszó kocsijában. Volt minden: The Queen, The Beatles, Led Zeppelin, Illés, Simon and Grafunkel, Edith Piaf, Tom Jones stb. stb.
Ennyit még bejegyzésen egyébként nem gondolkottam. Az út során többször is eszembe jutott, hogy az adott dolgot hogy írnám le. És lehet, hogy így is kihagytam valamit.
Mostantól, ha az Adriai-tegerhez megyek, az olyan lesz kicsit, mintha Nagypapámhoz mennék...


csók a blogolvasó szemetekre