2010. március 6., szombat

Tavaszelej

A naptár szerint már elkezdődött a tavasz, egy kis időre az időjárás is egyetértett, de meggondolta magát.
Az első hét szerencsére lazára sikerült, különböző tanárhiányzások, és rövidítések miatt. A hétvége is hosszú (egy nappal több), amit valamelyest ki is használtunk (Orsival). Csütörtök délután Fannival, Ágival és Solyával elmentünk öten szőkegyűlni Diófába, ahonnan én matekra mentem, onnan Orsival haza (hozzá). Pénteken elmentünk megnézni az Alíz csodaországban 3D-t. Igazából a film lényegtelen, semmi extrát nem mutat fel. A 3D is gyakorlatilag teljesen fölösleges, én hamar megszoktam, és nem is úgy emlékszem a filmre, hogy más érzetet nyújtott volna, mint bármely 2D-s film. A látványvilág természetesen helyben volt (Tim Burton, ha akarná se cseszhetné el). Mozi után kajoltunk a Ráday utcában (gyengééék vagyuuunk), majd otthon alvás, reggel felkelés. Ma terveink szerint végre megnézzük a 8 és 1/2-et, kívánjatok sok sikert!

csók a blogolvasó szemetekre

0 megjegyzés: